Február 16. - JULIA kozmikus ünnepnap. A réges-régi magyar rovásírásos öröknaptár (a bolognai-, vagy Marsigli féle rovásírásos botnaptár) szerint a jelen 26.280 éves NagyNapÉvünkhöz tartozó napként a kr.e 373-300 évek emberöltőjének (73 évnek) az ideje. Az IstenIdő (esztendő) körének napjaként a KanAta/Aquarius 27. fokaként azonosíthatjuk, ha elfogadjuk a kr.u 2026. február 16. napjának a mait. A rovás öröknaptárunkat leíró Forrai könyvben ezt (is) olvashatjuk: "...Előkelő pogány szülők gyermeke, aki 304-ben Nikodémiában mint keresztény vértanú halt meg. Neve a latin Julianus férfinév női alakja. Jelentése = ragyogó, fénylő, a görögben = fiatalos..." Ismét a jól bevált latin nyelvvel való "megfejtés". Pedig még latinul is lehetne magyar analógiát találni pl. Alba Julia=Gyulafehérvár nevében, de akkor foglalkozni kellene a magyar "fehérvárak" kérdéskörével, s ilyen barbár ügyekre "klasszikus műveltségű tudós" nem ragadtathatja magát. Kozmikus jelentősége úgysincs a gyulafehérvári analógiának, azonban a romai vérengzések áldozatainak, azoknak igen! - mondhatnák a "nyugati műveltség felkent papjai". Az idő meghatározása a gergely-naptár szerint Nagy Sándor életének emberöltóje, ami a Föld történetében a legtöbb műveltségben említésre méltó. Dr. Cserép József egyik műve szerint Nagy Sándor matyó király volt. A magyar ősműveltség másik, ma is élő emlékében: JÚLIA Szép Leány (A mennybe-vitt lány) című balladánk! Ennek az örökségünknek már a címe is kozmikus jelentéssel bír. Így szól:
JÚLIA SZÉP LEÁNY
(A mennybe-vitt lány)
Júlia szép leány egykoron kimöne
Búzavirág-szödni a búzamezőbe,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
Föl is föltekinte a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögel le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot s a hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két ódalán két szép égő gyertya,
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neki fodor fejér bárány:
- Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szüzek seröginek,
Ha eljőnél velem, én oda vinnélek,
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bételnék veled azon kegyös rendi.
A mennyei kócsot adnám a kezedbe
Első kakasszókor jőnék nözésödre,
Másod kakasszókor tégöd megkérnélek,
Harmad kakasszókor tégöd elvinnélek.
Az anyjához fordul Júlia szép leány,
Szóval mondja neki: - Anyám, édösanyám!
Én is csak kimönék búzavirág-szödni,
Búzavirág-szödni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamot mulatni.
Föl is föltekinték a magos egekbe,
Egy szép gyalog-ösvény hát ott jődögél le,
Azon ereszködék fodor fejér bárány,
A napot és hódat szarva között hozván;
A fényös csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec, aj, a két szarvába.
Aj, a két odalán két szép égő gyertya;
Mennyi szőre-szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja neköm fodor fejér bárány:
Meg ne ijedj tőlem, Júlia szép leány!
Mert most esött héjja szűzek seröginek;
Ha elmönnék vélle, hogy oda vinnének
A mennyei karba, a szönt szüzek közi,
Hogy bételnék velem azok kegyös rendi;
A mennyei kócsot a kezembe adja,
Első kakasszókor jőnek látásomra,
Másod kakasszókor ingömöt megkérnek,
Harmad kakasszókor ingömöt elvisznek.
Sirass, anyám, sirass, éltömbe hadd halljam,
Hadd halljom éltömbe, hogy siratsz hótomban!
- Leányom, leányom! Virágos kertömbe
Első raj méhömnek gyönge lépecskéje,
Gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárog viaszának fődön futó füstje,
Fődön futó füstje s mennybe ható lángja!
A mennyei harang húzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyílék,
Jaj! az én leányom oda bévezeték.
Udvarhelyszék
